A második Budapest Afrika Fórum

A 2013-as Budapest Afrika Fórum sikerein felbuzdulva a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Afrika Főosztály koordinálásával idén megrendezte 2015. november 2. és 3. között a második Budapest Afrika Fórumot, amelyen a magyar egyetemeken végzett magas rangú afrikai állami tisztségviselők, afrikai felsőoktatási miniszterek és egyetemek vezetői mellett a Gyakorlati Diplomácia Társasága is részt vett mint operatív szervező. A Fórum célja, hogy az új ,,Déli nyitás” külpolitikai stratégiával összhangban megerősítse hazánk Afrika iránti elkötelezettségét, így a fő téma az egyik fontos kapcsolódási pont, az oktatás volt.

A konferencián, melynek a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont, beszédet mondott hazánk külügyminisztere, Szijjártó Péter, aki ezt követően átadta a Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányai közötti oktatási megállapodás tervezetét Franck Mwe di Malila Apenela külügyminiszter-helyettesnek. Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár beszédét követően Szász Domonkos a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke is köszöntötte a megjelenteket. A továbbiakban az afrikai alumni közösség beszédei, a Tudománydiplomáciai Főosztály fő tevékenységeinek bemutatása, illetve az Afrikában jelen lévő, sikeres vállalkozást folytató magyar cégek profiljának prezentálása következtek.

A BAF2 az Európa Hajón rendezett fogadással zárult, amelynek keretében Sena Dagadu zenés műsora színesítette az estét.

A GyDT tagjai a rájuk bízott szervezői feladatok során tovább mélyítették ismereteiket a protokolláris rendezvények lebonyolításában, egyúttal rengeteg élménnyel gazdagodtak, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek.

BAF