Háborúk földjén: Afganisztán

November 10-én társaságunk egy rendhagyó és rendkívül összetett, a nagyközönség számára is nyílt előadáson vett részt, amely szakmai és kulturális szempontból is a félév eddigi egyik legsikeresebb programjának bizonyult. A prezentáció témája Afganisztán bemutatása volt, ám korántsem abból az aspektusból, ahogyan azt korábban megszokhattuk, ugyanis az előadó, Cseh Zsombor (akiről érdekesség képpen megemlítendő, hogy a GyDT egyik korábbi elnöke) Afganisztán azon oldalát és arculatát igyekezett közönsége elé tárni, amelyről kevesebb szó esik a nyugati médiumokban, és inkább arra törekedett, hogy a híradásokban szereplő terrorcselekmények, konfliktusok és politikai válságok helyett magát az afgán társadalmat, az ott élő emberek mindennapjait jelenítse meg.

Ahogyan az előadás során megtudtuk, Zsombor számos külföldi úton vett már részt a világ legkülönbözőbb pontjain, és ezek közül is saját elmondása szerint a Közel-Keletnek vált legnagyobb szakértőjévé, ám nem ez volt az a tény, amely igazán különlegessé és hitelessé tette a hallgatóság számára az előadást, hanem az, hogy az előadó személyesen is járt a bemutatott helyszíneken, hogy a saját tapasztalataira, élményeire hivatkozott, illetve, hogy ezekre fűzte fel az előadás egész struktúráját. Ezáltal nem egy hagyományos, lexikális tudásra épülő prezentációval állt elő, hanem egy színes és lebilincselő élménybeszámolóval, tartalmilag viszont ez semmit nem vont le a program értékéből, sőt, inkább annál többet tudott hozzátenni egy-egy adott témához.

Ennek megfelelően az előadás ritmusa is eltért a megszokottaktól, a vetítővásznon pedig a különböző vázlatpontok, bekezdések helyett inkább az ott készített fényképek kerültek előtérbe, amelyek szintén közelivé és személyessé tették az előadást, és helyenként olyannyira szemléletesek, megkapók vagy egyedülállóak voltak, hogy sokszor úgy érezhettük, nem csak illusztrációként szolgálnak, hanem az egész útibeszámolót mintegy életre keltették, és maga a közönség is a kabuli utcákon, az afganisztáni hegyek fölött, sivatagok, oázisok vagy éppen piaci árusok között találhatta magát.

Olykor bár egy-egy térkép is segítette vizualizálni az aktuális témát, alapvetően a fotók domináltak, amelyek az élet számos területét fedték le és megannyi pillanatfelvételt elevenítettek meg az afganisztáni emberek világából, amelyek néhol sokkolóak, meghökkentőek és nyomasztóak, máskor pedig vidámak, meghatóak, szórakoztatóak, meglepőek és elgondolkodtatóak voltak, és igyekeztek az Afganisztánt övező sztereotípiák mögött megmutatni számunkra egy sokszínű, ismeretlen, mi több, olykor ,,mesebeli” országot.

A diavetítés mellett azonban az, amely miatt az elhangzottak igazán átélhetőek, megragadhatóak, könnyen befogadhatóak és megemészthetőek voltak, az az előadó élvezetes és gördülékeny stílusa volt. Azon túl, hogy láthatóan felkészült, a témában jártas és nagy rutinnal rendelkező szakemberről volt szó, sokat nyomott a latba a prezentáció közvetlensége, az, hogy az egész beszámolót végigkísérték a váratlan kalandok, valamint az emberi történetek és sorsok: szinte nem volt olyan kép, amelyről Zsombornak ne jutott volna eszébe egy újabb emlék, egy érdekesség, vagy egy rövidebb anekdota, ráadásul arányos keveredett egymással egy kötetlenebb, illetve egy tudományosabb hangvétel, amelyeket az előadó szinte észrevétlenül váltogatott a rendelkezésére álló idő alatt.

Habár nem kis feladat kiemelni csupán néhány témát és gondolatot az előadás tengernyi információja közül, mégis van néhány olyan csomópont, amelyet érdemes felidézni: ilyen volt például az ünnepeknek, a családoknak, az étkezési szokásoknak a bemutatása, a nők helyzete, a közelmúlt és a korábbi évszázadok afgán történelme, a tálibok tevékenysége, a helyiek mentalitása, a közbiztonság, a politikai rendszer és a rendvédelmi szervek működése, az ikonikus helyszínek és épületek, a zene, a kultúra, az oktatás, a korrupció, a gazdaság és a demográfiai vonatkozások, amelyek mindegyikébe volt alkalma betekintést nyerni az előadónak az országban eltöltött két hete során, és így a közönség is megismerhetett egy-egy apróbb szeletet ezen jelenségekből.

Úgy gondolom, hogy az előadás mindenképpen elérte a célját, és nem volt olyan ember a közönség soraiban, aki ugyanazzal a képpel a fejében távozott volna a teremről, mint amit előzetesen maga elé képzelt Afganisztánnal kapcsolatban. A másfél óra szinte egyik pillanatról a másikra véget ért, ám az előadás olyannyira kimerítő és folyamatos volt, annyi mindent sikerült megvilágítani és belesűríteni ebbe a rövid időintervallumba is, hogy leginkább egy filmhez lehetne a egész prezentációt hasonlítani, amelynek megvannak a maga szereplői, és amely néha tragikus, néha örömteli, ugyanakkor ha végiggondolja a néző, akkor a végén mindig megtalálja az odaillő tanulságokat is.