ProgramokSzakmai programok

Első szakmai nap

Társaságunk az elméleti tudás gyarapítása mellett rendkívül nagy hangsúlyt fektet ezek gyakorlatban történő alkalmazására is. Így hát a gyakorlatiasság jegyében november 11-én megrendeztük első Szakmai Napunkat, melynek fő témája napjaink egyik legfontosabb kérdése volt: a Brexit. A négy fős csapatok különböző aspektusokból vizsgálták a brit kiválást, így megvitatásra kerültek a Brexit lehetséges gazdasági következményei, az Európai Unióra gyakorolt bel- és külpolitikai hatásai, valamint a Nagy-Britanniában megfigyelhető változások is. Az azonos témában dolgozó csapatok egymással vitatták meg, milyen módon dolgozták fel a kérdéseket, majd gondolataikat egybefoglalva közösen készítettek prezentációt következtetéseikről. A csapatok munkáját egész idő alatt segítők kísérték végig, akik szakmai tudásukkal útmutatást nyújtottak a résztvevőknek, objektív visszajelzést adtak munkájukról, valamint rengeteg hasznos tanáccsal láttak el a prezentálás során. A Szakmai Nap rendkívül hasznos volt mindnyájunk számára, hiszen a lexikális tudás bővítésén kívül kutatómunka, tárgyalási technikák és prezentálás területén is fontos ismeretekkel gazdagodtunk.